Faj:EmberNem:Férfi Külső: Kétség kívül mindenki találkozott már nála bizalomgerjesztőbb figurával is. Egy átlagos férfinál magasabb növésű, vállai szélesek, csípője vékony. Szemei zöldek, haja sötét, szinte fekete. Arcát mindig maszk mögé rejti, fejére csuklyát húz, kezeit bőrből készült kesztyű takarja, legyen bármilyen meleg az idő. Ruhái rongyosak bár, de nem piszkosak. Maszkját egy lovag kiselejtezett sisakjából eszkábálta, hogy eltakarja megégett arcát. Ezért ragadt rá a "hagymalovag" gúnynév, mert ahogy mondják, olyan mint a hagyma - ha a külső réteg lekerül, az asszonyok sírva fakadnak. Jellem: Bár elsőre rémisztő alaknak tűnhet, valójában a belseje szöges ellentétben áll azzal, amit a külseje mutat. Rendkívül segítőkész, közvetlen és barátságos típus. Mindig vidám, kalandvágyó és imádja az új dolgokat kipróbálni, mindenre nyitott. Már-már gyermeki naivitással látja a világot, emiatt sokszor infantilisnek tartják. Békés természete van, nem könnyű őt megsérteni, vagy kihozni a sodrából. Bár többnyire komolytalan, általában tudja, hol a határ. Nem egy tanult ember, nem ismer nyelveket, nem beszél túl választékosan, de megvan a magához való esze és kellőképp illemtudó. Bár nem volt mindig ilyen, az évek alatt sokat dolgozott a saját világhoz való hozzáállásán és megtanulta értékelni azt, amije van. Kezdetben vidámsága is csak egy maszk volt, de idővel valóban megváltozott.
Történet:Élete hajnalát egy erdőszéli kalyibában töltötte kettesben az édesanyjával. Apját sosem ismerte, de nem is volt rá szüksége, mert anyjától minden gondoskodást és szeretet megkapott, amire csak egy gyereknek szüksége lehet. Szabadidejében a fafaragás mesterségét igyekezett elsajátítani anyjától, hétvégente pedig együtt mentek a szomszédos falu piacára eladni a kézzel készített fa csecsebecséket. Szerény körülmények közt éltek, ennek ellenére Zednek remek gyermekkora volt. Alig múlt tíz éves, mikor az anyját egy hosszú lefolyású betegség végleg elragadta tőle. Így került utolsó élő rokona, a nagybátyja gondviselése alá, aki a közeli városban mágiát tanított a királynő katonai kirendeltségében. Élete ekkor gyökeresen megváltozott. Mivel nagybátyjának nem volt ideje rá a munkája mellett, ideje nagy részét a tanoncokkal töltötte, így ahogy cseperedett, ő is kezdett ráérezni a mágiára. Nagybátyjával bár mindig is hideg és nem kívánt volt a viszonyuk, a férfi mégis született tehetségnek tartotta őt, és saját maga utódját látta benne. Családjukban minden felmenőben ott volt a tűzmágiára való fogékonyság, és a mágus mindent megtett azért, hogy ezt Zedből is kicsikarja. Évek teltek el kudarcos igyekezésével, a rengeteg magánóra ellenére még tinédzser korában is a legtöbb, amire képes volt, egy gyertya meggyújtása és eloltása volt. Nem az okozta a gondot, hogy ne lett volna hozzá érzéke, az ugyanis épp akadt. Sajnos egyszerűen minden más jobban érdekelte, mint a mágia. Kimaradt az órákról, elaludt a könyvek felett, csavargott egész nap és ez akkor se változott meg, mikor már kinőtt a lázadó évekből és felnőtté cseperedett. Huszonkét éves volt, mikor közölte nagybátyjával, hogy végleg elhagyja a várost és felcsap kalandornak, mert világot akar látni. Aki ismerte a mágust tudta jól, hogy még békeidőkben is háború dúlt a fejében és bizony az unokaöccsével töltött idő is igencsak ráment az egyébként sem ép agyára. Senki nem lepődött hát meg különösebben, hogy végül is azon a bizonyos napon idegösszeomlása lett, arra viszont már senki nem számított, hogy emiatt rágyújtja majd a házat a saját rokonára és magára. A sors fintora, hogy kettejük közül csak Zed jutott ki élve, ám koránt sem ép bőrrel. Herbalisták, vajákosok, gyógyítók és papnők mentették meg az életét, de az egész arca és teste nagy része teljesen összeégett. Hosszas lábadozás után úgy döntött beváltja a magának tett ígéretét, és nekivágott a nagyvilágnak. Immár tíz éve járja a királyságot, közben ha teheti fafaragó mesterekhez szegődik dolgozni és ellesni a szakma titkait. Képességek:Konyít valamennyit a tűzmágiához, de nem szokta használni, hacsak nem kényszerül rá valamiért. Egyszer például ki akarták rabolni, ő pedig véletlenül lángra lobbantotta és hamuvá égette a tolvajokat. Ezt leszámítva elég ügyetlen harcos, a késsel csak akkor bánik jól, ha faragni kell valamit.